Lemondási feltételek és reklamáció

Elállás joga

1. A távollevők között kötött szerződésekről szóló, 45/2014. kormányrendelet szabályozása értelmében a jelen pont rendelkezései kizárólag a fogyasztónak minősülő vásárló esetében alkalmazhatóak. A fogyasztó a megrendelt termék kézhez vételétől számított 14 munkanapon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt, bontatlan csomagolású terméket. 

2. Amennyiben a fogyasztó elállási jogát gyakorolja, úgy az erre vonatkozó nyilatkozat kézhezvételét követő 14 napon belül köteles az üzemeltető a fogyasztónak az általa teljesített fizetéseket visszatéríteni, beleértve a szállítás díját is. Ez alól kivétel, ha a fogyasztó olyan fuvarozási módot választott, amely többletköltséggel jár, és amely a szokásos fuvarozástól eltérő. A szolgáltatónak a visszafizetési kötelezettségét mindaddig nem kell teljesítenie, amíg a szolgáltatott terméket vissza nem kapta, vagy amíg a fogyasztó hitelt érdemlő igazolását a termék visszaküldéséről nem kapta meg. A két időpont közötti eltérés esetén az üzemeltető a korábbi időpontot kell, hogy figyelembe vegye.

3. Amennyiben a fogyasztó él elállási jogával, úgy ezt az üzemeltetővel egyértelmű írásbeli nyilatkozatban köteles közölni (postán ajánlott tértivevényes küldeményben, vagy e-mailben). Az üzemeltető az elállási nyilatkozat kézhezvételét követően haladéktalanul köteles azt visszaigazolni a fogyasztó felé. A fogyasztó elállása esetén a megrendelt terméket köteles elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül az üzemeltetőnek visszaküldeni.

4. Nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog, amennyiben a termék ki lett nyitva, használva volt, vagy bármilyen más módon meghibásodott, vagy elromlott.

5. A visszaküldött termék csomagolása köteles biztosítani annak biztonságos szállítását.

6. Az ellállásról szóló nyilatkozat, valamint a visszaküldött termék szállításának költségei a fogyasztót terhelik.

7. Az üzemeltető a termék kézbevétele után köteles ellenőrizni, hogy a termék jogosan lett-e visszaküldve.

8. Amennyiben a termék minden előírásnak megfelel, az üzemeltető 14 munkanapon belül köteles visszatéríteni a termék költségeit a fogyasztó bankszámlájára. Amennyiben a fogyasztó kártyával vagy utalással fizetett, a költségek visszatérítése egyenesen a bankszámlára lesz visszautalva.

TERMÉK CSERÉJE

1. A termék a megvételtől számított 14 napon belül cserélhető ki. A fogyasztó egyértelmű írásos nyilatkozatban köteles közölni az üzemeltetővel a csere szándékát. 

2. A termék cseréjéhez szükséges nyilatkozat a Szabályzat 1 számú csatolmányában található meg.

3. Nem illeti meg a fogyasztót a csere joga, amennyiben a termék ki lett nyitva, használva volt, vagy bármilyen más módon meghibásodott, vagy elromlott.

4. Odsyłany Produkt powinien być zapakowany w sposób uniemożliwiający jego uszkodzenie.

5. A cseréről szóló nyilatkozat, valamint a visszaküldött termék szállításának költségei a fogyasztót terhelik.

6. Az üzemeltető a termék kézbevétele után köteles ellenőrizni, hogy a termék jogosan lett-e visszaküldve.

7. Amennyiben a termék minden előírásnak megfelel, az üzemeltető 14 munkanapon belül köteles visszaküldeni a kicserélt terméket.

REKLAMÁCIÓ

1. A jótállás és reklamáció a fogyasztó és az üzemeltető között a közismert jogszabályok alapján bonyolítandó le. A reklamáció alapjául meghibásodott termékek szolgálnak.

2. Az üzemeltető köteles hibátlan terméket kézbesíteni a fogyasztónak.

3. A fogyasztó a reklamációt írásos nyilatkozatban, postai úton, ajánlott levél formájában köteles továbbítani az üzemeltető felé, annak postai címére.

4. A nyilatkozatban a fogyasztó köteles feltünteti a nevét, vezetéknevét, postai címét, valamint e-mail címét.

5. A reklamációt az üzemeltető a nyilatkozat megérkezésétől számított 14 munkanapot belül köteles jóváhagyni, vagy megtagadni.

6. Az üzemeltető a Szabályzat előírásainak megfeleően ellenőrzi a reklamációt.

7. Az üzemeltető döntését postai úton, ajánlott levélben továbbítja a fogyasztó felé.

Loading...